2013. április 29., hétfő

Lewis Perdue - A Tesla-hagyaték | részlet |



New York, 1943. január 7.





A gyilkosság hangjai elenyésztek az éjszakában. A New Yorker Hotel rendezetlen ágyán fekvő  öreg ember a mellkasát markolta, mintha ki tudná szorítani belőle a döbbenetes fájdalmat. Tudta, hogy haldoklik,de fogalma sem volt arról, miért is gyilkolták meg. Magas,akadékoskodó ember volt, hosszúkás, háromszögletes vonású arccal. Hófehér haját rendszerint gondosan hátrafésülte az arcából, ám ma este rendezetlenül omlott a párnára,ahogy a férfi a másikra gördült fájdalmában. Sötét,titokzatos szemei a homlokán átívelő, lapos V-t formáló, sűrű szemöldök alól pislogtak. Egy bohócarca, és a férfi nyolcvanhat évének nagy részében élvezte, hogy különös arckifejezése elbizonytalanítja az embereket. Jól mulatott azon, hogy furcsa, sőt ahogy néhányan suttogva megjegyezték,„őrült" tudósnak tartják Ma este azonban az arcon csak fájdalom és rettegéstükröződött.



NikolaTesla jól emlékezett arra, mikor érezte először a fájdalmakat. Január 4-én,alig három nappal korábban, amikor éppen arra készült, hogy ellátogat a laboratóriumába. Az asszisztensével, George Scherff fel megegyeztek, hogy délután találkoznak. A fájdalom végül csillapodott, és mivel Scherffolyan buzgón szeretett volna haladni a kísérlettel, Tesla folytatta a munkát. De a kísérlet közepén a fájdalom váratlanul visszatért. Éles volt és kellemetlen,de korántsem annyira,mint ma éjszaka. Még soha életében nem érzett ilyen fájdalmat. Vissza térta New Yorkerbe, ahol már néhány éve élt. Remek szálloda volt, habár nem olyan
kényelmes,mint a Waldorf, ahol egykoron majdnem egy évtizedig lakott, de nem is olyan drága, ahogy
arra nap mint nap emlékeztette magát


Az elméje most a fájdalom ködében bolyongott. A Waldorfban lakosztályt bérelt.Amikor ebédelt, NewYork társadalmának krémje mindig kifejezte a tiszteletét Micsoda boldog idők voltak. Desenki sem fejezte ki tiszteletét, mikor január 4-én visszatért a laboratóriumból. Az arca szürke volt és fájdalomtól gyötört, a kezei pedig reszkettek, mintha saját kísértetét látta volna. Az ételt a szobájába hozatta, és január 5-én, miután a szobalány kitakarította a szobát, Tesla megkérte a nőt, hogy akassza ki a „Ne zavarjanak" táblát az ajtógombra. A szobalányvolt az utolsó, a kiélve látta a tudóst.





Tesla elméjét túlságosan is elfátyolozta a fájdalom ahhoz, hogy elgondolkodhasson,mivel is hozhatnák kapcsolatba e kínt. Nem találta meg az összefüggést a fájdalom és az egyik tudományos munkatárssal folytatott megbeszélés között. Tesla elmondta a mérnöknek, hogy a drót nélküli energiatovábbítással kapcsolatos kísérleteket végrehajtották és tökéletesítették, akárcsak élete munkáját,hogy a Föld felső légkörének mágneses mezejében csapdába esett elektromos töltések megcsapolásával jussanak hatalmas mennyiségű energiához.


Tesla nem hozta összefüggésbe a bénító fájdalmat azzal a két fiatal tudóssal sem,akik röviddel a beszélgetés után bukkantak fel, hogy átnézzék a papírjait. Az elmúlt két hétben megengedte nekik, hogy egy-egy kisebb paksamétát elvigyenek, és éjszaka áttanulmányozzák. Tesla fájdalmak közepette próbálta fókuszálni szemeit az ágy melletti órára. Este tíz óra volt. Az egyik ifjútudósnak hamarosan vissza kellett térnie az utolsó iratokkal. Nem akarta, hogy a fiatalember ilyen állapotban lássa, mivel ez túlságosan is kellemeden lett volna.
A szobaajtóhoz küzdötte magát, és kinyitotta. A „Ne zavarjanak" tábla a helyén volt
-Jól van - mormogta magának a tudós, ahogy becsukta és bezárta az ajtót. Senki sem láthatja ilyen
állapotban.





Az utolsó kapcsolat, amire Tesla nem jött rá azon a végzetes éjszakán, hogy a tejíze kissé meg változott az elmúlt két hétben. Már évek óta nem ivott alkoholt és nem evett húst,ehelyett napi két quart tejet ivott. Korábban, még karácsony táján észrevette, hogy kissé furcsa a tejíze. Többször is kérte a hotel alkalmazottait, hogy küldjék vissza a tejet, de amikor újabb adag érkezett helyette, annak is ugyanolyan, szinte észrevehetetlen mellékíze volt, ezért úgy döntött, bizonyára az ő ízlelésével lehet a baj, és továbbra is itta. A fájdalmak talán egy héttel vagy tíz nappal később kezdődtek, ám Tesla ezt sosem hozta összefüggésbe a tejjel. Nem tudhatta, hogy a tej azután vált kesernyésebbé, miután a hotel egy új konyhai alkalmazottat vett fel. Nikola Tesla az sem vette észre, hogy az udvarias fiatal tudósok nem vittek vissza minden iratot.




A hiányzó papírlapokat nem vitték messzire, csak a szomszédos szobába. Ahogy Tesla a hátára fordult az ágyban, próbálva olyan testhelyzetet találni, mely enyhíti a fájdalmat, a szobapincér szolgálat recepciósa lassan végigsétált a folyosón, és halkan kopogtatott a szomszédos szobaajtaján. Az ajtót szó nélkül kinyitották, és a recepciós belépett a szobába. 
-Többet kellett volna beletenned - szólalt meg Steven Strand, miközben becsukta az ajtót a recepciós mögött. Alacsony, köpcös férfi volt, szőke hajjal és az ahhoz illő világos bőrrel. Zakóját egy karosszékre terítette, láthatóan kényelmesen érezte magát nadrágtartós pantallóban és hosszú ujjú, fehér ingben. Kigombolt gallérja alól meglazított nyakkendő lógott.
-Ennél többet nem tehettem bele - felelte védekezőn a recepciós.
-Akkor egészen biztosan észrevette volna. - Strand csak mogorván bámult rá.


Hang hallatszott a fürdőszobából.
-Tony az?
-Igen - felelte a recepciós. Egy férfi sétált be a szobába. Ugyanolyan ruhát viselt, mint Strand, de sokkal magasabb volt.
-Rettenetesen szenved - mondta Erick Hoffman. - Nem szeretem az ilyesmit.
-Nézd - kezdte Tony, miközben izgatottan fel-alá járkált a szobában -, azt adtam neki, amit a labor mondott.Ezen már nem tudok változtatni. ..
-Higgadj le - felelte Hoffman. - Nem téged hibáztatunk.
-Csak azt tesszük, amit tennünk kell - mormogta Strand. - Csak amit tennünk kell.
-Tényleg megéri? - kérdezte Tony.
-Igen - felelte Strand, és a szoba közepén álló íróasztalhoz lépett
-Csak nézd meg ezeket - mutatott az egyik irathalomra. Tony a papírokra pillantott, de az
arckifejezése ugyanolyan zavart maradt. Egy szót sem értett a papírokon szereplő szövegekből.
-Vagyis? - tudakolta Tony.
-Ha igaz, amit az öregember írt, akkor a kezünkben van a világ egyik legnagyszerűbb fegyvere. Ez
csak a jéghegy csúcsa. Ha meghal, megszerezzük a többi anyagot is. Biztosan a szobájában van.
-Tehát miért is kell megölnünk? - kérdezte Tony. - Miért kell az öregembernek szenvednie?
-Mert nem adta át a tervrajzokat - felelte Hoffrnan. - Ragaszkodott ahhoz, hogyha a kormány meg
akarja építtetni a fegyvert, akkor azt ő maga készíti el és egyedül akar dolgozni rajta, hogy senki se
zavarhassa.Még azzal is fenyegetőzött, hogy megsemmisíti az iratokat, ha netán próbálkoznánk
valamivel.Nem fogta fel, hogy a kormány...
-És a kormány hadiipari beszállítói - szólt közbe Strand.
-És a kormány hadiipari beszállítói nem akarják, hogy nyolcvanhat éves öregember sántikáljon a
laborjaikban az éjszaka közepén. Irányítanunk kell a gyártást.
-És a fizetés a gyártástól függ - jegyezte meg Tony keserűen. - Attól féltek,hogy az öregember
talán ingyen csinálná, így a kibaszott cégetek elesne a profittól, igaz?
-A világ könyörtelen, Tony - felelte Strand. - Élsz, vagy... - Felemelte a kezeit, és kaján
mosollyal vállat vont.
Nikola Tesla néhány perccel este 10:45 után meghalt.